Az igazán jó nyári táborok soha vissza nem térő alkalmat kínálnak arra, hogy gyermeked életkorának megfelelő, életre szóló élményeket szerezzen. Egy jól kiválasztott gyerek táborban még a legfélénkebbeknek is megjön a bátorsága ahhoz, hogy barátságokat kössenek és játékos feladatok során szélesítsék a világlátásukat, miközben szórakozva fejlődnek napról-napra. A legfontosabb tehát, hogy olyan nyári gyermek tábort találj csemetédnek, amely során biztonságos környezetben, változatos programok által még jobban megismeri önmagát és a határait. Tudtad, hogy mindehhez felhasználhatod SZÉP kártyád szabadidő zsebét, és így béren kívüli juttatásból is fedezheted a nyári kikapcsolódást?
Mindannyian tudjuk, hogy az igazán minőségi táborok - ahol hivatalos elszámolással dolgoznak, nem “csak” képzett, de “született” gyermek gondozókkal veszik körbe a gyerkőcöt - nem számítanak olcsó mulatságnak. Az ilyen gyerek táborokban hosszú távon gondolkoznak a szervezők és hivatástudattal állnak a nagy feladathoz, ami a gyermeked hangulatán is érződik. De mégis, mi a megoldás, ha szűkösek az anyagi keretek és kérdéses, hogy belefér-e a családi kasszába legalább egy hét gyermektábor? A SZÉP kártyád szabadidő zsebe, melynek akár teljes egészét gyermeked, gyermekeid táboroztatására fordíthatod! Tarts velünk és ismerd meg közelebbről a SZÉP-kártyában rejlő lehetőségeket!
A Széchenyi Pihenő Kártya egy a bankkártyákhoz hasonló elektronikus cafeteria-utalvány, amellyel szálláshelyeken, éttermekben, szabadidős és rekreációs szolgáltatóknál, de akár interneten is lehet fizetni. A SZÉP-kártyát a munkáltatódnál tudod igényelni a kibocsátó bankoktól (K&H, MKB vagy OTP), teljesen ingyenesen. Egyedül akkor kell érte fizetned, ha a már meglévő kártyádat elhagytad, megrongálódott vagy társkártyát szeretnél hozzá. Ennek a díja 1500 Ft + áfa.
A munkaadók 30,94%-os közteher megfizetése mellett évi 450 ezer forintot juttathatnak a SZÉP-kártyára kedvezményesen, annak különböző zsebeibe, melyek a következők: meleg étkeztetés azaz vendéglátás (évente 150 ezer forintig feltölthető), szálláshely (évente 225 ezer forintig) és szabadidő vagyis rekreáció (évente 75 ezer forintig). Az ezen felüli kifizetéseket már 51,17%-os adó terheli. Arról, hogy a juttatásokból mennyi kerüljön az egyes alszámlákra, a munkáltató dönt, de bevonhatja a döntésbe a munkavállalót is.
A gyerek táboroztatás kapcsán mi most a szabadidő zsebre helyezzük a fókuszt, ugyanis ezt használva juttathatod hozzá gyermekedet kedvező feltételekkel a nyár egyik legjobb élményéhez.
A szabadidő - és a két másik - zsebben található, hónapok alatt gyűjtögetett összegről tudnod kell, hogy felhasználását nem érdemes túl sokáig halogatnod. Ne felejtsd, hogy a juttatásokat a kibocsátásuknak évétől számítva a második év május 31-éig tudod felhasználni. Tehát ha az alszámláidon maradt még 2016-ban utalt összeg, ügyelj rá, hogy idén május 31-ig beváltsd, különben végleg elveszíted! Éppen ezért ideje gyorsan megtervezned, hogy mikor és mire kívánod elkölteni, különösen, ha a gyerkőcöt szeretnéd táboroztatni, ugyanis a legjobb táborok nagyon hamar betelnek. Gondoltad volna, hogy már most is rohamosan fogynak a helyek? A Happy Summer Nyári Gyermektáborainkbanpéldául már csak 470 gyermeket tudunk fogadni…
A szabadidő zsebből a táborozáson kívül fürdő- és strandbelépőket vásárolhatsz, színházjegyet, múzeumi belépőt, vagy jegyet vehetsz koncertekre, fesztiválokra, esetleg állatkertbe vagy kalandparkba, de vásárolhatsz uszoda és fitnesz bérletet, beiratkozhatsz sporttanfolyamra vagy kölcsönözhetsz sporteszközt is.
A Happy Summer Nyári Gyerektábor Egyéni Cégben a K&H, OTP és MKB SZÉP kártyák mindegyikét elfogadjuk, annak szabadidő zsebével, így kényelmesen rendezheted a napközis és ottalvós gyermektáborok díját.
Regisztrálj fel az otpszepkartya.hu weboldalra. Ott a Nyári Gyerektábor E.C. számlájára – kártyádnak adataival – utald át a pénzt. Jelöld be valamelyik telephelyet a fizetési hely azonosítására.
Ha OTP szépvonallal (+36 1 3666 222) fizetnél, hívd fel a megadott telefonszámot. Miután a munkatárs azonosította az elfogadóhelyet és a kártyabirtokost, végrehajtja a fizetési tranzakciót, és a sikeres tranzakció azonosítóját megadja az elfogadónak, hogy az ügyintéző a kártyabirtokosnak néhány személyes, a kártyán nem szereplő adatára vonatkozó kérdést tegyen fel a személyazonosság ellenőrzésének céljából.
Elfogadóhelyünk azonosítója: 84027519
A K&H a SZÉP Kártyához kapcsolódóan 24 órában elérhető telefonos ügyfélszolgálatot tart fenn a (06 1/20/30/70) 335 3355 telefonszámon (7-es menüpont), ahol a kártyabirtokosok számára az alábbi szolgáltatások érhetők el: általános információnyújtás, tranzakciók egyeztetése, kártyaaktiválás, kártya letiltás, pótkártya igénylés, egyenleg lekérdezés, telefonos autorizáció, panaszkezelés, szállásfoglalás előleggel típusú tranzakcióban történő közreműködés és/vagy szállás kifizetése előleggel tranzakcióban történő közreműködés.
További információ a K&H honlapon ide kattintva érhető el.
Elfogadóhelyünk kódja engedélyeztetéshez: 178798
Az előrefizetéses igény jóváhagyása tipikusan az az eset, amikor egy szálláshely kér előleget leendő vendégétől. Ez semmiféle előkészítést nem igényel, csak a szolgáltatói szerződés meglétét, s már teheti is a dolgát a szolgáltató. Ekkor az előrefizetési igény egyetlen alkalomra szól, ha a kártyabirtokos jóváhagyta, akkor ezzel le is zárul a folyamat. Az előrefizetés az interneten keresztül a szolgáltató és a kártyabirtokos fizikai távollétében történik. A szolgáltató és a kártyabirtokos megállapodik a szolgáltatás feltételeiről, ennek során a szolgáltató az engedélyezéshez a kártyabirtokostól kéri a SZÉP kártyájára nyomtatott azonosító számot, amely nem azonos a kártyaszámmal!
Bővebb információt az MKB SZÉP kártya oldalon találsz.
Ne feledd, hogy még éppen időben vagy ahhoz, hogy SZÉP-kártyával gondoskodj gyermeked nyári programjairól! Adj magadnak egy kis “énidőt”, a gyerkőcnek pedig tartalmas programokat a vakáció során! Ha szeretnél többet megtudni a Happy Summer Nyári Gyerek Táborokról, vedd fel velünk a kapcsolatot! Reméljük, hogy megismerhetünk benneteket ezen a nyáron!
Forrás: nyarigyerektabor.hu